HTML

egyszervolt

"Izgalmas zűrzavar riasztó csűr-csavar, ez a kertekkel teli gyom, kulcshoz az ajtó, lefolyóval telt edényhalom, hüvellyel teli borsó, közelgő távolodó, én vagyok." Donna Williams (részlet)

Belebeszélés

  • gic30: Kiválóan összefoglalja a lényeget. Köszönjük! (2013.09.05. 11:14) Autizmus, média (1.)
  • furilány: Szia Cseho! Írtam neked levelet. Lehet, hogy nem kaptad meg? (2012.04.20. 09:49) re-blog
  • szemlelodo: Nagyon jóóó! Már az ilyenek olvasástól is megjön az ember kedve és tettereje. (2011.05.17. 16:26) Színpadon
  • cseho: de valszeg - Lisbeth Salander alakjanak Pippi az alapja. (2011.03.19. 14:07) Karakterek, könyvek
  • semota: Ilyet én is szoktam, ugyanazt a dalt szoktam összevissza loopoltatni. (2011.03.13. 12:21) mindennapi
  • semota: A bolondokhajójás sztori nagyon LOL, a mentális retinámon megjelent az egész sztori :D Annyira tip... (2011.03.13. 10:33) Autizmus Világnap
  • SpiRitta (törölt): köszönöm ahogy írsz. de tényleg. nehezen jutok el oda, hogy sokat vissza tudjak olvasni, és ezt cs... (2011.02.25. 20:31) A témáról és annak blogolásáról

a spektrum mese

2008.08.26. 21:20 cseho

Mindenki minket figyel

Címkék: egyszervolt

Tegnap este ültem kint a Balaton parton, a fiúk pecáztak én meg csak figyeltem őket meg a világot. Majd a képben hirtelen megjelent egy anyuka és a kisfia. A kisfiú egyrészt szemmel láthatóan a fáradságtól, másrészt meg azért, mert valami megsértette a lábát behisztizett. Az anyja is fáradt volt láthatólag és nem nagyon tudott megnyugtatólag reagálni a gyerekre, így a gyerek csak sírt meg hisztizett tovább és én akkor rájuk néztem. Persze nem azért bámultam rájuk, mert rosszat gondoltam volna bárkiről -- a gyerekről vagy az anyjáról. (Ismerem ezt az érzést, én sem mindig működöm türelmesen, de azért megpróbálom). Szóval nem azért bámultam rájuk, mert valami olyan történt volna, ami velem nem, nevezetesen, hogy a gyerekem túlparázza a dolgot és behisztizik, hanem, mert pont eszembe jutott Olivér aznap. Felderengett a film, amint sétálok az állomásra a fiúkkal és Olivér lábát odaúton megsérti egy kis faág. A karcolástól meg útközben sokszor lefagy. Lefagy, úgy értve, hogy fogja magát és jégszoborrá változik, aki nem tud megmozdulni és ezért igen sűrűn mindenféle varázslatokkal ki kell fagyasztanom, hogy kiérjünk az állomásra időben. Aztán az is eszembe jutott, amikor visszaúton viszont minden egyes kis faágnál meg kellett állnunk, hogy boszzút álljon. Bosszút álljon olyan értelemben, hogy kettétörje őket és elmondja nekik, hogy na, most jól megjártad, te kis gonosz.
Szóval rájuk néztem és az anya észrevette, majd ránézett a kisfiúra és azt mondta:
- Jól van holnap hazamegyünk, elegem van, hogy mindenki minket bámul...
... és akkor végigfutott az agyamon, oh ezt a mindenki minket bámul érzést csak meg kell szokni... meg nem kell vele fogalkozni... annyit.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://autizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr60634593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yeto 2008.08.30. 16:50:18

Mi is most jöttünk a Balatontól. Én már feladtam, hogy bárhol feltünés mentesen legyünk jelen. Mátét az új szituk annyira padlóra küldik, hogy gyakorlatilag a lágy zenés vacsorák Máté hangos sikító showjába csaptak át. Sikított ha nem ezt kért, ha le akart szállni, ha ennie kellett vagy kért még stb... Aludni is nehezen aludt a fáradtság ellenére, így másnap még intenzívebben sikított. Ez van, ahogy Norka barátnőm mondta " Máté egy nagyon különleges kisfiú, akinek meg nem tetszik, az bekaphatja...!" Habostorta Mama