HTML

egyszervolt

"Izgalmas zűrzavar riasztó csűr-csavar, ez a kertekkel teli gyom, kulcshoz az ajtó, lefolyóval telt edényhalom, hüvellyel teli borsó, közelgő távolodó, én vagyok." Donna Williams (részlet)

Belebeszélés

  • gic30: Kiválóan összefoglalja a lényeget. Köszönjük! (2013.09.05. 11:14) Autizmus, média (1.)
  • furilány: Szia Cseho! Írtam neked levelet. Lehet, hogy nem kaptad meg? (2012.04.20. 09:49) re-blog
  • szemlelodo: Nagyon jóóó! Már az ilyenek olvasástól is megjön az ember kedve és tettereje. (2011.05.17. 16:26) Színpadon
  • cseho: de valszeg - Lisbeth Salander alakjanak Pippi az alapja. (2011.03.19. 14:07) Karakterek, könyvek
  • semota: Ilyet én is szoktam, ugyanazt a dalt szoktam összevissza loopoltatni. (2011.03.13. 12:21) mindennapi
  • semota: A bolondokhajójás sztori nagyon LOL, a mentális retinámon megjelent az egész sztori :D Annyira tip... (2011.03.13. 10:33) Autizmus Világnap
  • SpiRitta (törölt): köszönöm ahogy írsz. de tényleg. nehezen jutok el oda, hogy sokat vissza tudjak olvasni, és ezt cs... (2011.02.25. 20:31) A témáról és annak blogolásáról

a spektrum mese

2011.01.02. 11:00 cseho

Mit akar?

Címkék: blog vélemény érzelem változás autizmus fejlődés önismeret mit akar miről ír cseho

 

Az elmúlt hónapokban előre-hátra táncoltam gondolataimban a bloggal kapcsolatban. Írjam? Ne írjam? Számít? Nem számít? Fontos? Nem fontos?

 

Végülis nem tudom (most sem - de mégis úgy tűnik, hogy most írom).

 

Mert, mindenre van ‘egy támogató’ és ‘egy ellen-támogató’ válaszom. Tézis, és antitézis. Na, de mi legyen ebből a szintézis?

 

Arra gondoltam, hogy talán jó lenne, ha összeállítanék egy blog játékszabály listát, elkerülvén, hogy újra megtörténjen, ami nyáron történt a kommentekben, és ami végül odavezetett, hogy bezártam az egész blogot a fenébe.

Kicsinált az arc nélkül, név nélkül - alias folyamatos nickneveket váltogató módon -való személyeskedés, mert nem volt fair, egy olyan emberrel szemben, aki arccal és névvel írja a személyes blogját.

(Ez a nem tetszés persze nem azt jelenti, hogy nem lehet tőlem véleményben különbözni és azt kultúrált ember módján elmondani, vagy megkérdezni kommentben. A kultúrált vitát szeretem, még akkor is ha a végső véleményünk nem feltétlenül lesz egyforma. Ettől vagyunk szép színesek és legfőképp emberek. De az arctalan piszkálódást nem kedvelem, mert nem értem mi a célja. A személyeskedést tessék kérem személyesen csinálni – mondhatnám.)

 

 

A blogom témája az autizmus spektrum, a saját személyes szemszögemből nézve, így az írásaim a saját személyes véleményemet tükrözik, azt ahogyan én látom és élem meg az autizmust kívülről-belülről.

 

Én leéltem hosszú éveket abban a tudatban, hogy totál hülye vagyok, pedig a szüleim mindig mondták, hogy nem vagyok az, és az ő véleményük pedig számított. Viszont az iskolai rendszerbe nem sikerült megfelelően beilleszkednem így maradtam magamnak az elkönyvelt hülye.

Jelenleg 38 éves múltam és még mindig nem sikerült elvégeznem egy nyomorult főiskolát vagy egyetemet. Most már tudom miért. És azt is tudom mi mindent csinálhattam volna másképp ezért a célért. De akkoriban ez nem volt célom, mert hülye voltam magamban belül és eszem ágában sem volt, hogy még hülyébbnek tartsanak.

Nem hibáztathatom a környezetemet érte. Én magamat hibáztatom ezért.

 

A kudarcok sok mindenre jók. Én leginkább arra használom őket, hogy megpróbálok belőlük tanulni és tovább fejlődni. Jó esetben.

Rossz esetben, pedig a “senki sem tudja átlépni a saját árnyékát” verzió forog és lekönyvelem annak ami: kudarc.

Vannak bizonyos határok amiket nem biztos, hogy át fogok tudni lépni és megmaradnak örökre nekem. De rengeteg dologban tudtam és tudok is fejlődni. Az egyik ilyen és legfontosabb az elfogadás: elfogadni önmagamat a képességeimmel együtt, és végre nem állandóan másokhoz hasonlítgatni magam, avagy úgy csinálni dolgokat ahogyan mások csinálják. Ha nekik bejött nekem is be fog jönni elve alapon, ami hülyeség. Nekem az sikerül, amiben én jó vagyok, és nem az amiben mások jók.

 

Ülhetnék éveken, vagy akár évtizedeken, vagy akár egész életen át (miközben minden elmegy mellettem) azon gondolkodva, hogy miért pont velem esett mindez meg. Rengeteg miért kérdést lehetne emiatt feltenni. Én arra jutottam miért kérdés ügyben, hogy ezen felesleges gondolkodnom, mert a megoldás a kérdésre nem a miértre való válasz megtalálása lesz.

 

Az én egyetlen megoldásom és egyben választásom az autizmus állapotra az elfogadás lett. És én erről próbálok beszélni itt ezen a blogon.

 

Kedves Mindenki, aki önmagát, vagy akár a gyerekét azon találta magát, hogy az autizmus egy olyan leírás, ami rá illik a történetére és fejlődés menetére: örüljön neki. Mert ha már úgy alakult, ahogy alakult, és van, ami van, azaz a valóság - és ez megváltozhatatlan - akkor legalább van egy kapaszkodó útmutató, ami segít eligazodni a valóságban és persze az önismereti kérdésekben.

Én szépen szólva is elcsesztem több mint 30 évet  az önmagam ellen való kapálózással, mert nem találtam magamhoz az utat. Mindig másvalaki szerettem volna lenni, csak ne! ne! saját magam, mert az olyan hülye és kudarccal teli és kilátástalan és sikertelen.

 

Pedig nem vagyok az.

Teljesen*.

(*Javítva: az első komment után. 2011. január 02. 17.30.)

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://autizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr302553692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lepisma_saccharina · http://lulu.com/spotlight/nordlicht 2011.01.02. 12:32:25

OK, te nem vagy az, de mi van azzal, aki tényleg az, és nem az autizmus miatt? :)
Amúgy welcome back. Én is ugyanezért váltottam blogot (és profilt is valamennyire). Úgy látszik a trollok mindenkit megtalálnak.

semota · http://livewithit.blog.hu 2011.01.22. 18:17:07

Örülök, h folytatod a blogod, mert szerintem nagyon érdekes.
Azt hiszem, hogy ezt a posztodat rebloggolni fogom, mert nagyon fontos üzenete van. Szeretném, ha mindenkiben tudatosulna, hogy az egyetlen járható út az, ami önmagunkon keresztül vezet, még akkor is, hogyha nem könnyű megbarátkozni azzal, aki vagyunk.

cseho · http://autizmus.blog.hu 2011.01.23. 11:35:15

@lepisma_saccharina: amióta ideírtad azóta néha-néha eszembe jut a kérdésed, de nem tudom mi a válasz. őszintén szólva kérdésem lenne rá, hogy mit gondolsz, ha nem az autizmus akkor mi az oka?

@semotoid: köszönöm.
én is örülök, hogy a livewithit is beindult.

lepisma_saccharina · http://lulu.com/spotlight/nordlicht 2011.01.23. 12:09:06

@cseho:
Hát, csak a saját esetemről tudok nyilatkozni, abban egyrészt a diszkalkulia játszott közre, másik vonalon meg a félrekalibrált szemeim (lol, apu még örült ugyanennek a körülménynek, lévén kötelezőgenerációs :-)). Persze vannak, akik azzal érvelnének, hogy más módon is lehet értékesnek lenni, de róluk tudom, hogy tévednek :-P