HTML

egyszervolt

"Izgalmas zűrzavar riasztó csűr-csavar, ez a kertekkel teli gyom, kulcshoz az ajtó, lefolyóval telt edényhalom, hüvellyel teli borsó, közelgő távolodó, én vagyok." Donna Williams (részlet)

Belebeszélés

  • gic30: Kiválóan összefoglalja a lényeget. Köszönjük! (2013.09.05. 11:14) Autizmus, média (1.)
  • furilány: Szia Cseho! Írtam neked levelet. Lehet, hogy nem kaptad meg? (2012.04.20. 09:49) re-blog
  • szemlelodo: Nagyon jóóó! Már az ilyenek olvasástól is megjön az ember kedve és tettereje. (2011.05.17. 16:26) Színpadon
  • cseho: de valszeg - Lisbeth Salander alakjanak Pippi az alapja. (2011.03.19. 14:07) Karakterek, könyvek
  • semota: Ilyet én is szoktam, ugyanazt a dalt szoktam összevissza loopoltatni. (2011.03.13. 12:21) mindennapi
  • semota: A bolondokhajójás sztori nagyon LOL, a mentális retinámon megjelent az egész sztori :D Annyira tip... (2011.03.13. 10:33) Autizmus Világnap
  • SpiRitta (törölt): köszönöm ahogy írsz. de tényleg. nehezen jutok el oda, hogy sokat vissza tudjak olvasni, és ezt cs... (2011.02.25. 20:31) A témáról és annak blogolásáról

a spektrum mese

2011.04.25. 10:05 cseho

Színpadon

Címkék: stressz autizmus iskola fejlesztés fejlődés egyszervolt

Oli énekes iskolás.
A Budapesti Énekes Iskola tagja, ami sok mindennel jár együtt. Először is rengeteg délutáni elfoglaltságot ad, mert járni kell szolfézsra, kiskórusra meg nem is tudom még mennyi mindenre. Valamint együtt jár fellépésekkel is. Van először is havonta a templomi szolgálat, amikor is ők a kórus a templomi misén, és persze vannak egyéb más fellépések is.

Amikor Oli elkezdte az énekes iskolát első osztályban, akkor még nem tudtam, hogy hogyan fogunk evvel haladni. Nem is annyira a mindenféle plusz órák miatt aggódtam, hanem a fellépések miatt, hogy hogyan fogja az én kis gyerekem ezt az akadályt venni. Az elején nagyon nehéz volt, mert nem szerette. Nem szerette a fellépések előtti gyakorlást, hogy a szabadnapján – vasárnap – zargatják ilyenekkel, hogy a fellépések előtt várni kell, és hogy egyáltalán ehhez az egészhez úgy ahogy van alkalmazkodni kell.

Sokszor volt olyan pillanatom, hogy azt gondoltam feladom, és hagyom az egészet a fenébe, nem kellenek az idegtépő pillanatok, amikor a gyerekem nem bír és veszekszünk, mert erőszakosan viszem a fellépésre, és nem engedek. Persze, a fejemmel szerencsére tudtam, hogy ez nem lenne helyes döntés, mert habár küzdelmes az élet egy-egy fellépés előtt és alatt, de muszáj tologatnom a határokat – az övét, és a sajátomat is – és menni kell. Tanulni kell a várakozást, az alkalmazkodást, a fellépést, a többi ember elé való kiállást.

Két év telt el harcokkal, és egymásnak neki feszüléssel, amikor is tavaly évvégén megtörtént az áttörés.

Történt ugyanis, hogy a gyerek hülye anyja aka én, elfelejtettem az évvégi énekes, szólókoncertet. Vagyis nem teljesen felejtettem el, de későn jutott az eszembe. Annyira későn, hogy a koncert utolsó 5 percére értem oda, amikor már a fő látnivalómat teljesen lekéstem, és csak elmesélés alapján tudhattam meg, hogy mi is történt tulajdonképpen.

Eredetileg arról volt szó, hogy a koncerten Oli egy másik kisgyerekkel fog énekelni, hogy ne legyen egyedül, de a kisgyereket valamiért korán elvitték az iskolából, és Oli egyedül maradt a dallal.

Így történt, hogy aznap, amikor Oli kilépett az egész osztály és az összes szülő elé (kivéve az anyját, aki valahol idegbetegen az utcán rohant ez időben), észrevette, hogy egyedül áll ott, és egy pillanatra állítólag mindenkinek úgy tűnt, hogy beomlik egy helyben a gyerek, és csak egy kráter marad utána, de a gyerek nem ezt tette. Összeszedte magát, és ott egy helyben állva egyszerűen átlépte önmaga határait; vett egy iszonyat nagy levegőt és elénekelte a dalt egyedül, az egész osztály és az összes szülő előtt (kivéve az anyját, aki még mindig idegbetegen az utcán rohant ez időben).

A siker megváltoztatta Olivért, és azóta túl vagyunk sok koncerten.

A karácsonyi koncerten, ahol mellette ültem, és ő aggódva felém fordult, és kérte üljek egy kicsit arébb, mert ő most nagyon hangosan fog énekelni és nem szeretné, ha megsüketülnék az ő hangjától. Épp az ő hangjától.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A félévi szólókoncerten, ahol ő volt az utolsó előtti fellépő a 26 gyerekből, és türelmesen végig várta a sorát, elénekelt két dalt zongora kísérettel, és még fehér inget is szerzett magának az alkalomra, amit elfelejtettem neki reggel csomagolni. Igaz, a fehér ing a fél éve az iskolai szekrényben gyűrödő tornapolója volt, ami úgy nézett ki, mintha a kutya szájából jött volna, nade fehér volt, ahogy annak lenni kellett - egy szavam sem lehetett.

Olivér ezt is megoldotta.
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://autizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr542853489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

semota · http://livewithit.blog.hu 2011.04.25. 10:32:13

:) Ez tök jó.... az ilyen példák mutatják a legjobban, hogy a siker mennyire építi az ember önbizalmát :)

szemlelodo 2011.05.17. 16:26:54

Nagyon jóóó! Már az ilyenek olvasástól is megjön az ember kedve és tettereje.