"Amit ma normálisnak nevezünk, az az elfojtás, tagadás, meghasonlás, projekció introjekció vagy a tapasztalati anyag veszedelmes megerőszakolásának következménye és gyökeresen idegen lényünk eredeti struktúrájától.
Minél inkább belátjuk ezt, annál értelmetlenebbnek tűnik az állítólag jól elkülöníthető skizoid, skizofrén vagy hisztériás "mechanizmusok" általánosító leírása. Az elidegenedés egyes formái meglehetősen különböznek a statisztikailag "normálisnak" tekintetteknél. A "normálisan" elidegenedett személyt azért tartjuk normálisnak, mert többé-kevésbé úgy viselkedik, mint akárki más. Az éppen nonkonformnak érzett elidegenedési módozatokat ezzel szemben a "normális" többség helytelenségnek vagy őrültségnek tartja.
Pedig az elidegenedés, az alvás, a tudatvesztés, az önkívületbe esés mind mind a normális ember állapota.
A társadalom nagyra értékeli a maga normális emberét. Arra neveli a gyereket, hogy elveszítse eredeti lényét, forduljon ki önmagából, s így váljék, úgymond, normálissá.
Közbevetőleg elmondanám, hogy az utóbbi félévszázadban a normális emberek mintegy százmillió más normális embert gyilkoltak meg."

R. D. Laing: Az élmény politikája (1967)