Gondolom nem kell megemlítenem, hogy ez a ballagási akció, amely abban az álomban ringatta a fiamat, hogy nemsokára vége az ovinak és végre kezdheti az iskolát és aztán az a hirtelen fordulat, ami által az álom hirtelen tova illant és mégsem kezdett iskolát - az én Olimat kiakasztotta, teljes okkal. Ki viseli normálisan azt a tényt, hogy elballagott ovisból alias iskolásból hirtelen vissza degredálják ovisnak (újra)?
"Mindegy" volt, ami volt, nagy nehezen kihúztuk ezt az egy ráadás évet. Nem volt könnyű. Olivér minden nap ellenkezett az oviba menés ellen, ami minden áldott reggel rengeteg megoldandó problémát okozott, de végre vége és Olivér csütörtökön immáron visszavonhatatlanul és utóljára elballagott az oviból és Deák diák lett.
Csütörtök bonyolult nap volt nekem, mert nem elég, hogy a kicsiből is iskolás lett, de Zsomborom is aznap 9 éves lett.
Szóval ballagás előtt még volt némi elintézni valóm (tortát kellett szereznem, aztán hütőbe helyeznem majd Dédit összeszednem) és habár elindultam időben a munkahelyemről, mégis sajnos 3 perc késéssel sikerült Dédivel együtt megérkeznünk az ünnepségre, ahol egy majdnem síró Olivér fogadott. Ez már messziről látszódott. Próbáltam nagyon gyorsan a közelébe kerülni, hogy legalább lássa ott vagyok. Tudtam, hogy ettől nem fog hirtelen jobb kedvre derülni annyira, hogy megörüljön nekem, teljesen érthető okból, hisz késtem, mégis azt azért tudtam, hogy legalább a frusztráció afölött, hogy nem vagyok ott elmúlik. Amikor a bevonulás után leültek a székre akkor sikerült a közelébe kerülnöm és beszélhettem vele. Habár eleinte nem nézett rám és amíg mellette voltam és beszéltem hozzá, nem nagyon adott pozítiv visszajelzést, csak a végén jelezte egy kisebb biccentéssel, hogy azért már egy kicsit jó, hogy ott vagyok...
Később amikor már távolabb kerültünk egymástól, mert ő elindult a színpadra szerepelni, akkor végre rám nézett egy halványat elmosolyodott és nagyon halványan integetett is hozzá a béke jeléül.











