Hú, nem kicsit aggódtam szét az agyam ettől az utazástól. Először is, mert hosszú évekkel ezelőtt nyaraltam utóljára a fiúkkal, másodjára meg, mert egyedül utaztam le velük vonattal a Balatonra. Mondjuk nem is annyira a vonatút aggasztott, sokkal inkább a BKV-val való átkelés a városon, böröndökkel meg puttonyokkal meg persze kedvenc kelekótya Zsombimmal, akinek mindig máshol jár az agya, mint ahol éppen adott pillanatban kellene.
Nagy örömmel jelentem a BKV-s történetet túlléltük és a vonatozást is, habár Székesfehévár környékén meglehetősen paráztam, amikor a vonat hirtelen nekiállt 10-el menni és ez több, mint 15 percig tartott. Először az jutott eszembe, hogy biztos azért lassított le, mert a sínek már szarok és ha nagyobb sebességre kapcsol, akkor kisíklik... de nem, nem az volt a probléma, hanem a száraz idő volt a baj. Hosszú kilométereken keresztül égett a domboldal fástól-mindenestől, és néha elég félelmetesnek tűnt, különösen az amikor a sín mellett hevert az égő nagy rönk. Tűzoltókat csak elég kis területen láttam oltani, de ott voltak, oltottak és a vonat sem gyulladt ki...
Szóval most nyaralunk és nem keltünk feltűnést annyira. Néha vannak kívételek, például az első reggel rögtön úgy indult, hogy Olivér a reggeliző közönség előtt majdnem átsétált az üvegajtón, mert annyira tiszta volt, hogy tényleg, ha az ember nem figyelt akkor úgy tűnt mintha semmi sem lenne ott. De ott volt, és Oli az igazságtalanságtól bepipult és kiabált az üveggel, legonoszozta azonnal, de szerencsére az üvegajtó nem reagált erre, az emberek meg kedvesen mosolyogtak a kis akción, meg persze közben sajnálkoztak is.
