Azt kell, hogy mondjam, hogy én szeretem a szöveges évvégi értékelést, mert ha jól írják meg, akkor tényleg rengeteg mindent elmond az ember gyerekéről. Sokkal többet, mint az ötös skálán egy valahol elhelyezkedő számjegy.
Mindkét fiam értékelésére nagyon büszke vagyok. Nem azért, mert arról szólnak, hogy mindkét gyerek mennyire tökéletes és über király arc, hanem azért, mert szemmel láthatóan képességeikhez mérten kihozták magukból a maximumot. És ez jó, mert ennél többet nem is várok tőlük.
Azon viszont, állati nagyot röhögtem, amikor a két fiam magatartás leírását elolvastam - az autizmusról keringő sztereotípikus leírások iróniája ez.
Hogy miért? Azért, mert az autizmussal diagnosztizált fiam magatartás értékelése egy együttmüködő gyerekről szól, ellentétben avval, amit általában az autizmus leírásokban írnak, mint jellegzetes fő "autista tünet":
"Olivér vidám, barátságos kisfiú. Társaival szívesen barátkozik. Bevonja őket fantáziajátékaiba. A konfliktushelyzetek mindig félreértésből adódnak. Mindenki szereti. A felnőttekkel őszinte, kedves. Törekszik a megbeszélt szabályok betartására. Az órákon kitartóan, fegyelmezetten dolgozik. Feladatait önállóan, saját tempójában végzi."
Az autizmussal nem diagnosztizált fiamról (ügyes gyerek, mindig sikerül magát egy szürke tartományban tartania és még soha nem küldtek vele Nev. Tan.-ba meg ilyen helyekre) pedig pont az ellenkezőjét írták és akár el is gondolkodhatnék egy ADOS-on vele is, de nem teszem... :
"Az általános viselkedési normák és illemszabályok ismeretében bizonytalan. Nehezen barátkozik és nem szívesen működik együtt társaival. A felnőttekkel (tanítóival) barátságos, de nem tisztelettudó és nehezen működik együtt."