Este amikor lefeküdtem és végig gondoltam Oli pénzevő sztoriját eszembe jutott saját párhuzamos történetem az oviból.
Torna órán babzsákoztunk és az én babzsákom kilyukadt, bab pedig emiatt hozzáférhetővé vált. Amíg a sorban kellett ülnöm, maradt időm a babok pontosabb felmérésére és hirtelen izgatóvá vált az a gondolat, hogy vajon befér-e egy babszem a fülembe. Befért.
Több napig hordoztam a babot, az egyik fülemre emiatt nem hallottam, de mondjuk ez engem nem nagyon zavart. A gond akkor kezdődött amikor pár nap után a fülem elkezdett fájni. Nem maradt más megoldás, mint az, hogy szüleimmel megosszam a nagy titkot, mely szerint egy bab lakik fülemben és most már rohadtul fáj. Záporoztak a kérdések, hogy mégis miért, meg hogy jutott eszembe, hogy babot tegyek a fülembe. Persze a választ számukra nem tudtam megadni, mert engem csak egy érzés vezérelt, hogy kipróbáljam elfér-e az a bab a fülemben, de ez a válasz számukra értelmezhetetlen volt. Így ennyiben maradtunk.
A fülészeten végül megszabadítottak a babomtól, és a végén a dokinéni még meg is dicsért azért, amiért ilyen hamar szóltam, mert volt olyan gyerek akinek a fülében a bab már kicsírázott...