HTML

egyszervolt

"Izgalmas zűrzavar riasztó csűr-csavar, ez a kertekkel teli gyom, kulcshoz az ajtó, lefolyóval telt edényhalom, hüvellyel teli borsó, közelgő távolodó, én vagyok." Donna Williams (részlet)

Belebeszélés

  • gic30: Kiválóan összefoglalja a lényeget. Köszönjük! (2013.09.05. 11:14) Autizmus, média (1.)
  • furilány: Szia Cseho! Írtam neked levelet. Lehet, hogy nem kaptad meg? (2012.04.20. 09:49) re-blog
  • szemlelodo: Nagyon jóóó! Már az ilyenek olvasástól is megjön az ember kedve és tettereje. (2011.05.17. 16:26) Színpadon
  • cseho: de valszeg - Lisbeth Salander alakjanak Pippi az alapja. (2011.03.19. 14:07) Karakterek, könyvek
  • semota: Ilyet én is szoktam, ugyanazt a dalt szoktam összevissza loopoltatni. (2011.03.13. 12:21) mindennapi
  • semota: A bolondokhajójás sztori nagyon LOL, a mentális retinámon megjelent az egész sztori :D Annyira tip... (2011.03.13. 10:33) Autizmus Világnap
  • SpiRitta (törölt): köszönöm ahogy írsz. de tényleg. nehezen jutok el oda, hogy sokat vissza tudjak olvasni, és ezt cs... (2011.02.25. 20:31) A témáról és annak blogolásáról

a spektrum mese

2008.10.28. 08:37 cseho

Címkék: társadalom autizmus iskola integrálás egyszervolt

Napok óta töröm a fejem azon, mi lenne a megoldás. Az ideális megoldás. De ideális megoldás nincs. Bármit is lépnék-tennék az rossz lenne, mert a problémát nem oldanám meg.

Lassan két hete történt, hogy Olivért megrúgdalták az iskolában. Csúnyán. És habár azon a napon nem sokat beszélt az esetről, csak egyszerűen és szomorúan a tényeket közölte, de attól a naptól kezdve valami megváltozott. Az első napokban a változás még nem nagyon volt észlelhető, azonkívül, hogy az átlagosnál jobban utált iskolába menni. Hosszasan kérlelt minden reggel, hogy ne vigyem a sok harcoló gyerek közé, hanem inkább vigyem a munkahelyemre, mert ott sokkal jobb. Ott nincsenek verekedősek. Én minden reggel megküzdöttem vele, meggyőztem, hogy márpedig iskolába kell mennie, hogy vannak ott kedves gyerekek is. És ő ment is. Vonakodva.
Pénteken az Autizmus Alapítványnál voltunk. Az ADOS (Autizmus Diagnosztikus Obszervációs Skála) alkalmazását tanították be pszichológusoknak és gyógypedagógusoknak; Olit pedig felkérték tiszteletbeli vizsgálandó gyereknek és ez az alkalom nagyon kapóra jött. Előtte lévő nap beszéltem Katival - aki Oli fejlesztője és akit nagyon szeretünk és akinek nagyon köszönöm ezúton is a folyamatos segítséget azt, hogy szinte naponta érdeklődik Oli iránt - elmondtam, hogy mi történt az iskolában. Másnap amikor megérkeztünk az Autiba a vizsgálatra már tudták mi történt és ennek megfelelően a "barátság, szerelem" témakörben feltett kérdések leginkább az iskolai dolgokra irányultak. Nem lehetett tudni, hogy mennyi fog kijönni Oliból a vizsgálaton, hiszen maga a vizsgálati helyzet is szokatlan volt, mivel egymást követve 4 ember tett fel kérdéseket, adott feladatokat valamint a vizsgálat közben is körbeülték ugyanennyien jegyzetelve, írogatva, meg hát persze én is ott voltam kiváncsiskodónak és reménykedőnek, hogy talán azért mesél majd valamit arról, hogy hogyan és mi történt vele azon napon.
Sajnos nem sokat mesélt. A legfontosabb dolog amit az iskoláról mesélt az az volt, hogy ismeri a legrövidebb utat az iskolából kifele és sokat gondol arra, hogy szeretne szellemmé változni, hogy láthatatlanul kimehessen a falakon keresztül.
Másnap szombaton lovagolni voltunk a kis különítménnyel, ahol végig jól érezte magát.
Aztán eljött a vasárnap, amikor az iskolába menés hirtelen nagyon közelivé vált számára és elkezdődött a szorongás. Először csak csendben építgette a legújabb droidokat és nem nagyon szólt. Aztán hirtelen amikor egy legodarab megint nem jól viselkedett, nem sikerült valamit összeillesztenie akkor, mint a bomba robbant. Kezdődött az én mennyire hülye vagyok műsorral, amiért önmagát büntette. Hirtelen ütni-verni kezdte magát. Nyugtatni próbáltam, de sajnos ettől nemhogy lenyugodott, hanem inkább tovább gerjedt és akkor már nemcsak arról beszélt, hogy mennyire hülye, hanem arról, hogy leginkább meghalni szeretne. Próbálkoztam beszélni vele, de ez egyre kevésbé ment. Ő folyamatosan arról beszélt, hogy leginkább megölni szeretné magát, hogy szellem lehessen gyerekalakban. Amikor rákérdeztem, hogy miért beszél mindig a halálról, azt válaszolta, azért, mert őt ez érdekli.
Éjjel együtt aludtunk mind a hárman Zsombi javaslatára, aki úgyszintén nagyon kétségbeesett akkor, amikor Olit hallgatta és tényleg mindent megtett azért, hogy öccsét jobb kedvre derítse. És neki sikerült is. Oli jókedvű lett Zsombitól meg a bohóckodásaitól és persze a jótanácsaitól is:
- Oli, ha verekedni akarnak veled, akkor fuss, fuss amilyen gyorsan csak tudni futsz... mert, futni azt nagyon gyorsan tudsz...

Eljött a másnap, a hétfő, újra iskola volt. Hazafele jókedvű volt a kisTörpi...
... és aztán este újra kezdődött. A robbanópont az volt, hogy amikor inni kértek egyszerre ketten a fiúk akkor először nem az ő poharába öntöttem innivalót és ettől kiakadt. Aztán begerjedt újra, de most már sokkal jobban. Segítségért kiabált torkaszakadtából. Az ölembe ültettem és nyugodt hangon beszélni próbáltam hozzá, de a hangom nem nyugtatta meg, sőt tovább gerjesztette:
- Te nem is az anyám vagy, ne beszélj hozzám. Te csak egy gonosz boszorkány vagy, aki börtönbe tart és ahonnan nem szabadulhatok. De majd mindjárt kiszabadulok, mert kiugrom az ablakon. Segítség valaki vigye innen ezt a gonosz boszorkányt - mindezt űvöltve a fejembe, nekem esve.
Már nem emlékszem mi volt az első szó, amitől elkezdett megnyugodni a szinte óráknak tűnő hosszú percek után, de lenyugodott. Nehezen. És akkor végre beszélhettünk.

Múlt hét kedden rendkívüli szülői volt az iskolában. Én elmondtam, hogy az én gyerekemben mi játszódik le, az igazgatónő ledöbbent, a szülők nagyon-nagyon többsége megértette. Kívéve azt az egy szülőpárost, akinek a gyereke a legtöbb gondot okozza. És ez a gyerek nem azért okoz gondot, mert bármiféle problémája lenne - autista, hiperaktív vagy valami. Nem ez a gyerek simán antiszociális, a szemmel látható nagyúr otthon, akinek bármit lehet. Nincsenek számára szabályok, nem számít a felnőtt szava. Amikor egyszer rászóltam, hogy ne verje a másikat a kabáttal, akkor egyszerűen közölte velem, hogy te nekem nem parancsolgatsz. És ez a gyerek 7 éves. Elsős. A szülei legfontosabb problémája pedig a szülőin az volt, hogy mi az, hogy nem kell tornacipőt venni a tornaórára...

Karácsonyig egyenlőre hagyom Olit ebben az iskolában, habár szívem szerint vinném máshova, de nem lehet. Egy új hely sem biztos, hogy beválna. Túl nagy a kockázat, mert egy új hely is hordoz magában kudarc lehetőségeket és azt nem biztos, hogy Oli képes lenne akármilyen módon is kezelni. Meg ráadásul a tanárok, a szülők nagyon-nagy többsége (mondhatni egy-két kivétellel mindenki) együttmüködő, hisz nekik is gondot jelent a folyamatos terror és agresszió.
Első lépésként egy kirándulás szerveződik valamelyik szombatra, ahol az egész osztály ott lesz, szülőstől, tanárostól.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://autizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr48721026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reka 2008.10.28. 10:07:46

Szia, olvaslak egy ideje, es nagyon szimpatikus vagy te is, es a fiaid is. Tenyleg szornyu ami Oliverrel tortent, plane hogy szegenyt ennyire megviselte. En eleg reg voltam iskolas, de akkor meg ilyen helyzetben, majdnem biztos, hogy azt a gyereket, aki igy viselkedik, plane folyamatosan, elovettek volna. Ma mar nincs ez igy? Nem lehet, hogy a tanar egy kicsit jobban figyel erre a gyerekre szunetben, sot ha mashogy nem megy, ot kuldik masik iskolaba? Ha majdnem minden szulonek ez a velemenye, akkor ennek mukodnie kene, nem? Amit irsz, abbol nem tunik ugy, hogy a szulei tudnanak ezen valtoztatni, sot meg ugy sem, hogy akarnanak... En egy ideje kulfoldon elek, de hallottam arrol, milyen nehez ma egy gyereket helyre rakni az iskolaban, mert a szulok azt csinalnak a tanarral amit akarnak. Talan ez egy mas helyzet, es ha az osszes szulo osszefog, tehetnetek valamit?

Idgie 2008.10.28. 15:30:48

Jaj, most még inkább sajnálom Olivért! Szegénykéim! Amit Réka írt: igen, itt most mindenkinek jogai vannak... De én is vagyok olyan idealista, hogy hiszek az összefogásban. Mellesleg ennél a problémás kisfiúnál is csak van valami kulcs... van oka, hogy olyan, amilyen, nem hinném, hogy létezik szimplán gonosz és agresszív hét éves, csak kellene egy jó pedagógus, pszichológus, stb, aki ennek a mélyére ás. Na, erre nem szokott kapacitása lenni az iskoláknak. És a szülei miért dugják a homokba a fejüket? Vagy nekik imponál, hogy ilyen rettenetes gyerekük van? (Bár nyilván miattuk lett ilyen...)

Én nem is tudom, akarom-e integrálni a gyerekem.

Rodiel · http://weirdsanctuary.blogspot.com 2008.10.30. 19:14:06

Nagyon durva :-( Most látom, milyen mázlim volt gyerekként, mert én mindig úgy voltam vele, hogy a verést meg lehet szokni. Most is egyébként, inkább kékre-zöldre vernének mindennap, de ilyen aljas szervezkedések nélkül (tudod, miről beszélek).
Nem vagyok biztos benne, hogy nincs eredendően gonosz gyerek. Ez is pont úgy öröklődhet, mint az autizmus vagy bármi. Én már kezdek ott tartani, hogy NT=gonosz és kész. Akkor meg a szegregáció is jobb...

Amúgy a halál engem is kb. ennyi idős korom óta érdekel, bár nem ennyire magamra vonatkoztatva, csak mint jelenség :-)
Ami a megoldást illeti, hát... ahogy elnézem, egy főkolompos okozza a bajt, úgyhogy ha őt kiiktatnánk, minden okés lenne. Ha kell, a kivitelezésben is segítek, nagyon megkedveltem a fiaidat, nem szeretném, ha egy ilyen hülye miatt menne tönkre az életük.

semota · http://livewithit.blog.hu 2008.10.31. 00:25:23

ez nagyon durva :O
nem is tudom, hogy mit lehetne tenni ebben a helyzetben... az biztos, hogy nem szabadna hagyni, h a problémásgyerek agresszívkodjon a többiekkel, még akkor sem, hogyha problémás.

cseho · http://autizmus.blog.hu 2008.10.31. 08:50:04

hát én is nagyon bízom abban, hogy a közös "összefogás" segít. A kérdés már csak az, hogyha meg is oldódik, akkor kb. mennyi ideig fog mindez tartani... nem azért, mert türelmetlen vagyok, hanem, mert Oli teljesen megváltozott (olyan néha, mintha nem is ő lenne) és a frusztrációja regresszióban, agresszióban és autoagresszióban nyilvánul meg, amely triász hát mit ne mondjak... az elmúlt 2 hétben megértettem, hogy miért volt létező a diagnózis a gyerekkori skizofrénia.

cseho · http://autizmus.blog.hu 2008.10.31. 09:18:00

ja igen, az integrálás vagy szegregálás... hát most én is elég paradoxnak érzem a szitut -- mármint, hogy nekem kellett keresztül mennem az integráljuk, ne integráljuk rengeteg quizen, iq teszten ilyen teszten olyan teszten, miközben jelen esetben nem az én gyerekem a nem integrálásra való kategória. Legalábbis nem az volt eddig. Most, hogy másfél hónap alatt ilyen állapotba került, nem biztos, hogy integrálható kategória marad. "jól kompenzált viselkedés zavar" kell hozzá ugyebár, ami mostanság nem nagyon valósul meg.

Réka: nem mesélnél egy kicsit többet arról, hogy hogy lehet svédország felé tendálni? :) azt tudom, hogy lehet menni simán, de pl. mi van a nyelvvel? Zsombim biztos örülne, hisz az a floorball hazája :)

Rodiel · http://weirdsanctuary.blogspot.com 2008.10.31. 10:11:15

cseho: ha mész valahova, tökmindegy, hova, ne hagyj itt! ;)
regresszió az miaz konkrétan? mert mindenki mumusként emlegeti, de hogy élőben hogy néz ki...
JaÉs, holnap viszem a kérdőívet.

Reka 2008.10.31. 11:07:22

Szia,

A sved mese:)

Hat igazabol a nyelvre nem igazan van szukseg, ha beszelsz angolul, mert itt majdnem mindenki beszel. A gyerekeknek nyilvan nehezebb az eleje, de az a tapasztalat, (marmint azoke akik gyerekkel jottek) hogy nagyon hamar megtanuljak. Felnotteknek ingyenes a Sved oktatas, epp most vegeztem el a sulit, nem mondanam, hogy tudok svedul, de az alap tenyleg meglett. (En angolul beszelek a munkahelyemen, es nagyon nehez atallnom a svedre, mert ugye az addig gordulekeny beszelgetes hirtelen igen-nem be megy at reszemrol, ami nagyon cikis. Ertem, hogy mit mondanak, de nem tudok valaszolni :-). En eddig jutottam az iskolaval, de azok, akik nem tudtak angolul, vagy nem hasznaljak, hat nekik sokkal jobban megy). Nem tudom, hogy mivel foglalkozol, de szerintem erdemes elore korulnezni, kuldok egy linket, ami eleg jo, angolul beszelo allasokat talasz rajta: www.thelocal.se/jobs/?gclid=CPCz9sCZ0ZYCFQL91AodCU_J1Q
Ha nem nagyon szeretitek a hideget, erdemes Skåne regiot nezni, pl Malmö, Lund, Helsingorg.. Itt nincs olyan hideg, sot, egesz jo. Mondjuk erre azt mondjak, nem is igazan Svedorszag, annyi itt a kulfoldi, de azert szerintem ez sem rossz :))).
Ha ugy jossz, hogy elore van munkad, onnantol minden sima. Lakast berelhetsz, bankszamlat nyithatsz, stb... Munka nelkul jonni eleg rizikos, plane a gyerekek miatt. Egyre inkabb az a trend, hogy inkabb azokat segitik a munka nelkul erkezettek kozul, akik nem EU orszagbol jottek. Ha EUs vagy, menekulnod kell valamilyen okbol az orszgabol ahonnan jossz, ez meg ugye nem annyira egyszeru. (Ezert lettek a tomegesen kivandorlo romak is visszapaterolva ha jol emlekszem tavaly, pedig mondtak ok, hogy politikai menekultek:))
Amugy ez a rendszer szerintem nagyon szimpatikus itt. Jol elnek, tisztak, fegyelmezettek, kulturaltak, nem egymassal foglalkoznak, szoval nekem tetszik. Kicsit unalmas neha, tenyleg, neha tul nyugodt, de hat ez legyen a legnagyobb baj ;-).
Ennyi altalanossagban, nem tudom, mi erdekel konkretan.
Ha tenyleg erdekel a dolog, nyugodtan irj az emailemre is, ha tudok, segitek.

Reka 2008.10.31. 11:12:45

Ja, es hat a floorball tenyleg nagyon nepszeru, napi szinten latok min 40-50 embert az utojukkel, gondolom epp edzesre tartva :)

Évajéva 2008.10.31. 19:47:20

Szia!

Nekem is van egy szintén elsős aspi kisfiam, Gergő. A tanévnyítóról feltett képen, amelyiken Oli egyedül ül, mintha csak Gergő lett volna. Nálunk is volt rendkívüli szülői értekezlet. Nálunk a szülők nem megértőek, az igazgató végképp nem, a gyerekek és a tanítók igen. Sajnos a tanítónénik egyáltalán nincsenek felkészítve egy ilyen gyerkőc fogadására. Most a miskolci auti suliba járunk. Gergő megnyugodott, sokkal jobban kezelhető, de tanulás nem sok van. Ezen próbálok majd ügyködni még a kisvárosban és a nagyban is.

cseho · http://autizmus.blog.hu 2008.11.01. 12:57:21

szia Réka, köszi a sok infot, utána nézek és nagyon elképzelhetően jelentkezem... ezek szerint lehet angollal munkát találni, ami nagyon jóhír. :)

Rodiel: regresszió=visszafejlődés, és Oli most visszafejlődött nagyon sok mindenben, de leginkább a viselkedésében.

Évajéva: sajnos ez egy általános magyar kórkép -- az oktatás nem tud mit kezdeni az autistákkal. Sem az alacsonyabban funkciónálókkal sem a magasabban funkciónálókkal. Egyszerűen nincs helyük benne.

aspiráns 2008.11.01. 15:22:32

svédország nálam is a lista elején van
a skandináv országok eleve
a magyar oktatás mivel tud kezdeni valamit?
"ez a föld, melyen...
nincsen számodra hely"

Reka 2008.11.03. 12:47:08

Szia, OK, tenyleg szivesen, barmit, amit tudok.

dioné 2008.11.07. 22:21:13

Kedves Cseho!

Most találtam a blogodat, és ahogy olvastam az isklai problémákat, az első gondolatom az volt, hogy ajánlom a mi iskolánkat, ahogy tovább olvastam, akkor rájöttem, hogy valószínűleg ide jártok, amikor a képeket néztem, tudtam, hogy tényleg :-). A nagylányom egy évvel van felettetek, Kati néni osztályában. Nálunk kb. a fél osztáynak van valamilyen problémája, van hiperaktív (2), figyelemzavaros (sok), és még a sok minden, amit minden nap elhoznak otthonról. Volt verekedés, verés, folytogatás, szökés az óráról, ilyesmik... Tavaly ilyenkor volt az első olyan szülői, amikor jelen volt az igazgatónő és az iskolapszichológus és mindenki kizúdította a véleményét. Ezt követte még néhány, köztük négy órás-üvöltözős is volt. A végeredmény: minden "problémás" gyerek maradt, minden "normális" gyerek maradt, és egy olyan remek osztály lett belőlük, hogy a tavalyi eseményekre már szinte nem is emlékszünk. Mi is féltettük a gyerekeink épségét, de igaza volt a tanítóknak és kell egy kis idő, amíg úrrá tudnak lenni ezeken a heyzeteken. Biztos vagyok benne, hogy nálatok is normalizálódik a helyzet, de ez legjobb esetben is legalább fél év.
Nem tudom, mennyi szabadságot enged meg a munkád, de az nagyon bevált, hogy időnként beültünk az órákra - a gyereknek is biztonságot ad, és Te is jobban látod, hogy mi történik.
Sok erőt és türelmet kívánok!

cseho · http://autizmus.blog.hu 2008.11.07. 22:29:16

hát igen, a mai napig bánom, mint a kutya, aki 10-et kölykezett, hogy tavaly nem engedtem el abba az osztályba, pedig már fel is vették, de végül vissza lett tartva, mondván, hogy az egy milyen nehéz osztály. A mi tanítónénik sajnos a közelébe sem ér annak a tanítónéninek.

dioné 2008.11.07. 22:29:33

És akkor még egy hozzászólás - ha már így belejöttem (soha nem kommenteltem még)! Már oviba is ugynoda jártunk! :-) Az utolsó képen a fiad mellett álló kislány a lányaim legjobb barátnője.

duna 2008.11.13. 10:49:36

Örülök,hogy olvasok ilyen véleményt is, mert bizony mi is nagyon el vagyunk keseredve. Egy részről továbbra is van bizalmam az iskola felé, más részről viszont a mindennapi gondok miatt, és mert a fiam egyre inkább tiltakozik az iskola ellen, már - gondolatban legalábbis - elindultam másik iskola felé. Azt gondolom, hogy a nálunk szolgáló tanerők számára valóban túl nagy falat ez az osztály.
Másik oldalról viszont fel is vagyok háborodva... Mert amikor nlunk volt a rendkívüli szülői, az igazgatónő azt hangsúlyozta, hogy még soha ilyen nehéz osztállyal nem találkozott. Eszerint mégis? És akkor mennyire korrekt az efféle ijesztgetés - vagy hogy is fogalmazzak? Nem az lett volna a mindenki számára megnyugtatóbb, ha azt mondja, hogy ebben az iskolában mindig nehéz az összeszokás, mert a módszereik erre determinálják a gyerekeket? Azt hiszem, sok meghátrálástól és felesleges izgalomtól kímélhetett volna meg mindenkit.
Szóval valahogy mégis bűzlik nekem valami itt...
Vagy töprengjek kevesebbet? :-D

duna 2008.11.13. 10:50:20

Másrészt akkor talán érdemes lenne Kati nénivel elbeszélgetni kicsit a helyzetről... Hm...

cseho · http://autizmus.blog.hu 2008.11.13. 17:12:59

Duna: szerintem ne töprengj kevesebbet, mert akárki akármit mond, az iskola nagyon meghatározó dolog egy ember életében.
Én végigszenvedtem az iskolát, a legrosszabbul érettségiző diák voltam anno az évfolyamomon és nem azért, mert hülye voltam, hanem, mert elvették a kedvem és nem tudott (és talán mind a mai napig nem is tud) értékként megjelenni a szememben az iskola. Sokkal inkább volt egy küzdőtér, aminek a követelményeinek nem tudtam megfelelelni és ráadásul nem tudott olyat mutatni, amitől belelkesültem volna. (Ez alól kivétel a 3.-4. ált. isk., mert akkor egy olyan tanárnőt kaptunk, aki felülírhatatlan volt. Persze ezért jó hamar ki is rúgták, sajnos, pedig egy igazi kincs volt -- írtam róla egy régebbi bejegyzésben, de most nem találom :) )

Amúgy, igen lehet, hogy megérett idő egy másfajta beszélgetésre, habár a főprobléma a mi tanárunkkal, hogy makacs és nem hallgat nagyon senkire. Ezt abból szűrtem végül le, amikor Vígh Kati (a mi terapeutánk, zseniális auti fejlesztő, akinek neve van) bement hozzá, elmondta a néhány rohadt fontos dolgot Olival kapcsolatban, és azóta sem változott sok minden. És ez nem jó. A másik Kati néni komolyan vette volna a jótanácsokat, sőt nagyon hamar rájött volna, hogy ezek az elvek ad absurdum milyen sokat segítenek a többi problémásnak is... Ismerem a másik Kati nénit, rengeteget beszéltem vele, és hát zseniális peadagógus.

duna 2008.11.13. 20:33:35

Én a másik Katin nénire gondoltam, hogy vele kéne beszélni. Mikatinénink Kata néni. :-)

Nekem nagyobb szerencsém volt az iskoláimmal (vagy alkatilag...?). Voltak nekem is bőven hülye tanáraim, de sosem éreztem magam megnyomorítottnak. A gyerekeim már nem mondhatják mind ezt el...
süti beállítások módosítása