Általában vásárlás közben negatív visszajelzéseket szoktam kapni a gyerekeim viselkedésével kapcsolatban, de már nem zavar és nem is nagyon érdekel, kivéve ha eleve fel vagyok húzva, a gyerek is pörög, egy kedves vásárló meg avval a jellegzetes dumával jön, hogyha ő egy hétre a keze közé venné őket, akkor megtanulnának viselkedni. Nyugis állapotban meg sem hallom ezeket a megjegyzéseket, de vannak pillanatok, amikor ki kell adni és ha van egy olyan balfék a környéken, aki önként és dalolva jelentkezik erre a feladatra, akkor hajrá én, és elmondom a véleményemet, megadva a választ minden egyes feltételézésére, miszerint nincsenek megnevelve a fiúk.

Néha viszont az emberrel történnek meglepetések...

Hazafele jövet bementünk vásárolni a boltba Olivérrel. (Zsombi nem volt ott, edzésen volt éppen.) Én nagyban vásárolok, Olivér meg kommentel valamit a nagy üdítős hütőpult előtt, amikor hirtelen arra leszek figyelmes, hogy Oli nagy okfejtései közben talált magának egy társat a boltban, akivel eszmecseréjét lefolytathatja. A társ a párbeszédben egy középkorú hölgy volt, akinek úgy tűnt nagyon megtetszett Oli kis csicsergése és vidáman válaszolt minden egyes feltett kérdésére - hány éves vagy, hány fogad van, hány gyereked van meg hasonlók. Szó szót követett, kérdést válasz, amikor a hölgy hirtelen ott termett mellettem és megkérdezte, hogy megengedem-e, hogy vegyen egy kis üdítőt neki, mert milyen helyes, kedves ez a gyerek. Mondtam persze. Együtt fizettünk a pénztárnál, Oli közben ecsetelgette a nőnek, hogy most már ezentúl barátok lesznek és legközelebb ne felejtse el őt megismerni az utcán, mert a barátok megismerik egymást az utcán, ugyebár.
Együtt jöttünk ki a boltból és mivel egyirányba mentünk hazafele párbeszédbe elegyedtünk.
Nő: - Ne haragudjon, nem akarom megbántani és nem azért, mert nem nézem ki magából, de hogy lehet valakinek ilyen intelligens gyereke...
Én: - Hmm. Nem tudom. Olivér fura. Sokáig nem szólalt meg, aztán 4,5 évesen végre megszólalt és evvel kb. egyidőben tudta a számokat 1000-ig...
Nő: - Én is 4 évesen megtanultam olvasni, de tudja valahol ott megálltam... Nem tudom miért. Talán a körülmények miatt. Volt egy bátyám, aki nagyon intelligens volt, de mindig valahogy kivülállt...nagyon fiatalon öngyilkos lett...Tudja, nekem két felnőtt fiam van, és miután ez történt a testvéremmel, semmi mást nem kértem, csak azt, hogy átlagos gyerekeim szülessenek...
Én: - Olivér autista.
Nő: - Tényleg? Mindig csak rémként hallani az autizmusról... Pedig, ha ilyenek az autista kisgyerekek, akkor ha lehetne, én mindjárt 10-et kérnék belőle...
Majd egy kicsit még beszélgettünk az autizmusról aztán elbúcsúztunk egymástól. Oli még utána kiabálta, hogyha legközelebb találkoznak, akkor ne felejtsen el neki egy kis üdítőt venni megint. A hölgy pedig megígérte, hogy legközelebb is kap majd valamit.